Anita: Nézzétek ezt a napsütést! Nézzétek ezeket a macskaköveket! Srácok, döntöttem: ezen a krakkói túrán hivatalosan is „csak gyalogos” csoport leszünk. Semmi villamos, semmi taxi, csak mi, a sportcipőink és a dicsőséges lengyel levegő!
George: Ó, szó sem lehet róla. Hallottam már ezt a sziréndalt korábban, Anita. „Csak egy kis korzózás”, mondtad Franciaországban is. A lábamnak még mindig poszttraumás stressz zavara van attól, amikor megpróbáltunk átvágni Párizson gyalog. Láttam az Eiffel-tornyot a távolban, és három órával később valahogy még messzebb volt. Nem csinálom megint. A hotel lobbyjában maradok, amíg meg nem érkezik az Uberem.
William: George, lélegezz. Előttem a térkép. Krakkó nem Párizs. Párizs egy terpeszkedő metropolisz, amit arra terveztek, hogy megtörje az ember lelkét; Krakkó történelmi központját viszont alapvetően olyan embereknek találták ki, akiknek nem volt lovuk.
Anita: Látod! William érti. Kompakt, bájos, és gondolj bele, mennyi kalóriát égetünk el a következő adag pierogi előtt!
1. forduló: A Flórián-kaputól a Főpéntekig (Rynek Główny)
George: A „kompakt” viszonylagos fogalom. Egy maratoni futónak Lengyelország kompakt. Nekem az ágytól a fürdőszobáig tartó út is egy expedíció. Milyen messze van ez a „Királyi Út” valójában, William? Add ide a hideg, rideg, fájdalmas tényeket.
William: A Flórián-kaputól – ami az Óváros tetején az a hatalmas kőkapu – a Főpéntekig (Rynek Główny) pontosan 450 méter. Ez körülbelül öt perc séta, George. Még te sem panaszkodhatsz ötszáz lépés miatt.
Anita: Öt perc! Odaérünk, mielőtt George befejezné a nap első sóhajtását. És gondoljatok bele, miket látunk majd! Utcai zenészeket, borostyánékszerektől roskadozó kirakatokat és a friss obwarzanki (azok a krakkói perecek) illatát!
George: Az „öt perc William-időben” általában húsz percet jelent „George-vízhólyag-időben”. És mi van a hidratálással? Ha keresztülvágok egy városon, utánpótlásra van szükségem. Fogadok, hogy a palackozott víz itt egy vagyonba kerül.
William: Valójában utánanéztem, mert semmit nem bízok a véletlenre: Krakkóban a csapvíz teljesen biztonságos és iható. Még „Woda Krakowian” kutak is vannak. Szóval nem fogsz szomjan halni, de a térdeidért nem vállalok felelősséget.
2. forduló: Hegymenet a Wawel-kastélyhoz
Anita: Oké, a főteret bevettük. Most induljunk délnek a Wawel-kastély felé! Egyenes út a Grodzka utcán. Olyan, mintha egy tündérmesén sétálnánk keresztül.
George: Ismerem ezt a trükköt. Az „egyenes út”, ami végül egy három mérföldes odüsszeiává válik. Párizsban azt hittem, el tudok sétálni a Louvre-tól a Diadalívig. Egy másik időzónában kötöttem ki, sántítva. Hány kilométer ez a „tündérmese”, William?
William: A Főtértől a Wawel-domb lábáig nagyjából 800-900 méter. Nevezzük egy 10-12 perces sétának.
Anita: Tizenkét perc! Az semmi! George, te több időt töltesz a zoknid kiválasztásával reggelente. Gyönyörű templomok és történelmi bérházak mellett megyünk el. Észre sem veszed majd, hogy mozog a lábad.
George: Észre fogom venni. A lábamnak nagyon hangos belső monológja van, és pillanatnyilag azt üvölti: „Fogj egy villamost!” Miért gyalogolunk, amikor mindenhol ott vannak azok a remek villamosok? Kékek! Szépek!
William: Mert az Óváros nagy része sétálóövezet, George. Egy taxi hatalmasat kerülne a Planty park körül. Gyalogolni szó szerint gyorsabb. Plusz, a Planty egy kör alakú park, ami körbeöleli az egész Óvárost. Ha eltévedsz, csak mész körbe, amíg bele nem botlasz valamibe, amit felismersz.
George: Szóval ez egy futópad. Csapdába ejtettél egy középkori lengyel futópadon.
3. forduló: A Schindler-gyár kihívás
Anita: Délutánra pedig irány Kazimierz (a zsidó negyed), majd át a hídon a Schindler-gyárhoz Podgórzéba. Ez egy kicsit messzebb van, de a hídon azok a lebegő szobrok fantasztikusak!
George: „Egy kicsit messzebb.” Megérkeztünk. Ez az a mondat, ami a 2018-as összeomlásomat megelőzte a Tuileries-kertben. William, nézd a műholdat. Milyen messze van a Főtér a Schindler-gyártól?
William: Na, itt George-nak tényleg van alapja a panaszra. A Főtértől a Schindler-gyárig nagyjából 2,5 – 3 kilométert kell számolni.
Anita: Az csak egy frissítő, 35 perces séta! Gondoljatok a friss levegőre! A Visztula látványára!
George: Harmincöt perc? Csak oda? Az több mint egy óra mozgás, Anita! Az én testemet nem „frissítő” sétákra tervezték. Az én testem az ülő életmódra lett kalibrálva, némi távirányító utáni nyújtózkodással fűszerezve.
William: Hogy őszinte legyek, 3 kilométer a macskaköveken néha 5-nek érződik. Ha az Óvárostól végiggyalogolunk Kazimierzen át egészen Podgórzéig, az már komoly lépésszám lesz.
Anita: De megállhatunk kávézni! Vagy kézműves sörre! Vagy még több csapvízre, hiszen George úgyis a helyi vezetékek megszállottja.
George: Nem megszállott vagyok, hanem felkészült. Ellentétben veled, aki szerint a Holdra is el lehet sétálni, ha szép a kilátás. Legyünk reálisak – ez a séta egyáltalán kivitelezhető egy olyan embernek, aki egy emeletnyi lépcsőt már expedíciónak tart?
William: Kivitelezhető, de javaslok egy kompromisszumot. Elsétálunk Kazimierzig, ott ebédelünk, és ha George lába még nem esett le, folytatjuk a gyárig. Ha leesett, felszállunk a villamosra az utolsó három megállóra.
Az „Eszeteknél vagytok?” rész: Auschwitz és a Sóbánya
Anita: Ha már a gyaloglásnál tartunk… láttam egy táblát a Wieliczkai Sóbányához és Auschwitz-Birkenauhoz. Mivel most már ilyen aktív csoport vagyunk…
William: Állj. Itt és most. Szó sem lehet róla.
George: Ugye csak viccelsz? El akarsz sétálni a Sóbányába?
Anita: Úgy értem, itt van a város szélén, nem? Mi baj történhet?
William: Anita, a Wieliczkai Sóbánya kb. 15 kilométerre van a városközponttól. Az egy háromórás séta forgalmas utak mentén. Auschwitz? Az majdnem 70 kilométer. Még a legkeményebb túrázóknak is két napba telne odaérni.
George: Végre! Igazságot kaptam! Látjátok? Így kezdődik. „Sétáljunk a térre”, aztán „Sétáljunk a gyárba”, és mielőtt észrevennéd, már a lengyel vidéken menetelünk, mint egy csapat középkori paraszt.
William: Jegyezzük meg: Senki nem sétál el Auschwitzba vagy a Sóbányába. Vonattal, busszal vagy szervezett túrával mész. Ha bárkit látok megpróbálni azt a távot gyalog, hívom az orvosi ügyeletet.
Anita: Jó, jó! Túllőttem a célon. De azt be kell látnotok, hogy az Óváros része csodásan hangzik.
Az ítélet: Gyalog vagy ne?
George: El kell ismernem, a párizsi távolságok objektíve őrültek voltak ehhez képest. Ha Williamnek igaza van, és a Királyi Út kevesebb mint egy kilométer, talán túlélem. De a legvastagabb zoknimat veszem fel.
William: Íme a realitás: Krakkó Európa egyik leginkább gyalogosbarát városa, feltéve, ha a városhatáron belül maradsz.
A realista összefoglalója:
- Óváros és Wawel: 100% gyalogos terep. Autóval ne is próbálkozzatok.
- Kazimierz: Remekül bejárható gyalog, és a legjobb módszer az eltévedés a mellékutcákban.
- Schindler-gyár: Bevállalható, ha jó az idő és fittek vagytok, de a villamos is érvényes opció.
- Auschwitz/Sóbányák: Szálljatok buszra. Ne legyetek hősök.
Anita: Akkor megegyeztünk! Bejárjuk a történelmet, isszuk az ingyen csapvizet, és csak akkor használjuk a villamost, amikor George-nak elkezdi azt a „mindjárt meghalok” fejét vágni.
George: Az a fejem a második kilométernél kezdődik, Anita. Csak hogy tisztázzuk.
William: Letöltöm a közlekedési appot a villamosmenetrendhez, csak a biztonság kedvéért. Most pedig indulás. A Flórián-kapu csak 450 méter – szerintem George legalább addig kibírja az első idegösszeomlás nélkül.
George: Nem ígérek semmit.
