Sting és Paul Simon koncert Krakkóban

Sting és Paul Simon ebben az évben, 2014-ben egy világkörüli turnéba kezdtek, ami egészen 2015 közepéig húzódik. Sting egy angol énekes, dalszerző, zeneszerző, aktivista és színész.

Az együttesével a The Police-szal és szólókerrierjével világra szóló sikereket ért el. Számos jelölést és díjat tudhat a magáénak, többek között 16 Grammy-díjat, három Brit Zenei díjat és még számtalan más díjat is bezsebelt pályafutása alatt. Ő volt a Police főembere, énekese és ő volt az, aki túlnyomó részben a dalszövegeket szerezte az együttesnek. Paul Simon 1964-ben kezdte pályafutását, amikor Art Garfunkel és Paul Simon együtt megalapították a Simon and Garfunkel duót. Simon szerezte a duó legtöbb dalát, többek között a híres The Sound of Silence, Mrs Robinson és a Bridge Over Troubled Water, melyek az amerikai toplistákra is felkerültek.

2014-ben kezdődő világturnéjukat az Egyesült Államokban és Kanadában kezdik, majd Európában, Ausztriáliában és Új Zélandon folytatják a koncert sorozatukat. A turné alatt olyan európai országokban is fel fognak lépni, mint Hollandia, Svédország, Belgium és Lengyelország. Lengyelországban a koncert Krakkóban lesz 2015. március 12-én megtartva. Sting és Paul Simon a Krakkó Arénában fognak majd fellépni. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a koncertről és jegyekről, akkor kattints az alábbi linkre.

Jegyek:
WorldTicketShop