Limp Bizkit koncert Krakkóban 2015

Limp BizkitLimp Bizkit egy világkörüli turnén fog részt venni 2015. tavaszától és ebből az alkalomból Krakkóba is ellátogat. A Limp Bizkit egy amerikai nu metal együttes, amit még 1994-ben alapitottak. Az évek során a banda felállása változásokon ment keresztül, igy mai tagjai Fred Durst (énekes), Wes Borland (gitáros és énekes), Sam Rivers (basszusgitáros és háttér énekes) és John Otto (dobos). Az együttes az 1990-es évek végétől a 2000-es évek elejéig a legnépszerűbb együttesek egyikei voltak és az együttes a pályafutása alatt több mint 31 millió albumot adott el világszerte. Az évek alatt a Limp Bizkit 7 albumot adott ki, az első albumukat a Three Dollar Bill, Yall albumot még 1997-ben dobták a piacra, míg legújabb albumuk a Stampede Disco Elephants album 2015-ben került a boltok polcaira. Ebből az alkalomból az amerikai együttes egy világkörüli turnén fog majd részt venni 2015. tavaszától, aminek keretein belül Európa több városában is fel fognak majd lépni, többek között Berlinben, Münchenben, Hamburgban és Krakkóban is egyaránt. Krakkóban a koncert a Ts Wislaban lesz majd megrendezve.

A koncert 2015. június 7-én vasárnap lesz majd látható. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyekről és az árakróo kattints erre a linkre még több hasznos információért: WorldTicketShop.

Eros Ramazzotti koncert Krakkóban 2015-ben

Eros Ramazotti KrakowA világhires Eros Ramazzotti 2015. őszétől egy turnén fog majd részt venni, melynek keretein belül Krakkóba is ellátogat. Eros Ramazzotti egy olasz zenész, énekes és dalszövegiró, aki még az 1980-as években kezdte pályafutását.

Ramazzotti főként a Európában és a spanyol nyelvterületeken népszerű, így a 2015-ös turnénja is ezekre az országokra korlátozódik csak. Az olasz énekesnek a nemzetközi zene világába 1993-ban sikerült igazán betörnie a hatodik albumának a Tutte storie piacra dobása után. A karrierje során olyan énekesekkel készitett duetteket, mint Andrea Bocelli, Cher, Tina Turner, Joe Cocker, Pavarotti, Ricky Martin és Nicole Scherzinger. Az évek során Ramazzotti 12 albumot adott ki, első albumát a Cuori agitati (Troubled Hearts) albumot még 1985-ben és legújabb albumát a Noi (We) albumot pedig 2012-ben adta ki, a harminc éves karrierje során több mint 60 millió albumot adott el világszerte. 2015. szeptemberétől Eros Ramazzotti egy európai koncert turnén fog majd részt venni és ennek keretein belül számos koncertet, összesen 26-ot fog adni Európa nagyobb városaiban, mint Ljubljanában, Brüsszelben, Krakkóban, Münchenben, Milánóban, Rómában, Szófiában, Zürichben, Bécsben és Amszterdamban is.

Eros Ramazzotti Krakkóban 2015. szeptember 29-én kedden lesz majd látható a Krakow Arénában. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Még több információért a jegyekről és az árairól kattints erre a linkre: WorldTicketShop.

Robbie Williams koncert Krakkóban

Robbie Williams ConcertA világhíres angol énekes, Robbie Williams a világkörüli turnéja során Krakkóban is fog koncertet adni. Robbie Williams egy angol énekes, aki még a Take That brit pop együttessel lett híres a 90-es években.

Az együttesből való kiválása után Robbie Williams egy igen sikeres szólókarrierbe kezdett és pályafutása során 11 albumot dobott már a piacra. Legutolsó albumát az Under the Radar Volume 1 albumot még múlt évben, 2014. december elején adta ki. Robbie Williams rövid időn belül az egyik legismertebb énekesek egyike lett az egész világon és pályafutása során rengeteg díjat zsebelt be és több mint 77 millió albumot adott el világszerte, ezzel ő az egyik legtöbb albumot eladó énekes az Egyesült Királyságban. Robbie Williams egy világkörüli turnén fog majd részt venni 2015. márciusától egészen 2015. júliusáig. A Let Me Entertain You Tour az angol énekesnek a 11. turnéja lesz, ami során az énekes összesen 22 koncertet fog adni, ennek nagy része minde Európában lesz, mindössze két koncert lesz csak Ázsiában. Williams nyitó koncertjét 2015. március 25-én fogja majd adni a spanyol fővárosban Madridban. Krakkóban a koncert 2015. április 17-én pénteken a Krakow Arenában lesz majd megtartva. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyekről és az árakról kattints erre a linkre: WorldTicketShop