Faith No More koncert Krakkóban 2015-ben

Faith no more concertA Faith No More 2015-ben visszatér Lengyelországba, Krakkóba a világkörüli turnéjuk során.

A Faith No More egy amerikai rock együttes, amit még 1981-ben alapitottak San Fransiscóban. Az együttes felállása az évek során néhány változáson ment keresztül, igy mai tagjait Mike Bordin (dob), Roddy Bottum (billentyű), Billy Gould (basszusgitár), Mike Patton (vokál) és Jon Hudson (gitár) alkotják. Az együttes a pályafutása során 7 albumot adott ki, az első albumot a We Care A Lot albumot még 1985-ben, hetedik studió albumát a Sol Invictus albumot pedig ebben az évben, 2015. elején dobta piacra.

A Faith No More 2015. elejétől kezdve egy világkörüli turnén fog majd részt venni, melynek során számtalan európai országnak, többek között Lengyelországnak, Belgiumnak, Franciaországnak, Olaszországnak, Németországnak, Csehországnak, Svédországnak, az Egyesült Királyságnak és Finnországnak is a vendégei lesz.

A Faith No More Lengyelországban, Krakkóban fog majd koncertet adni. A koncert 2015. június 8-án hétfőn lesz majd megrendezve a Kraków Arénában. A krakkói koncert elött 2015. június 6-án pedig az együttes a német fővárosban Berlinben lesz majd látható. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Kraków Arena
Stanisława Lema 7, 30-962 Kraków, Poland

Jegyek: WorldTicketShop

Krakkói maraton 2015

Krakow marathon

A Cracovia Marathon megint megrendzésre kerül Krakkóban 2015. áprilisában és ez lesz a 14. alkalom, hogy a maraton megnyitja kapuit a város szívében. A Cracovia Marathon Krakkó egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb eseményeinek az egyike, melyben minden évben több tízezren vesznek részt. Ebben az évben a Cracovia Marathon 2015. április 19-én lesz majd megtartva, melynek űtvonala Krakkó legszebb és leghiresebb pontjait is érinti majd. A verseny, ami Krakkó belvárosából a főtérről indul és bejárja a város legszebb pontjait, történelmi utcáit és leghiresebb nevezetességeit is egyben április 19-én reggel 9-kor kezdődik. A maratonban részt vevőknek hat órán belül kell teljesiteniük a megadott távot, a verseny reggel kilenc órakor kezdődik a város szíveben Krakkó főterén és egészen délután háromig tart.

A maraton útvonalán 5 kilométerenként lesznek kijelölt pihenőpontok, ahol vizet, poharat, csokoládét, cukrot és gyümölcsöket vehetnek magukhoz a versenyzők. A Cracovia Marathon első helyezettje 20 000, a második helyezettje 15 000, a harmadik helyezettje 10 000, a negyedik helyezettje pedig 8000 Lengyel zloytit kap. Ahhoz, hogy a Cracovia Marathonon részt vehess, a jelentkezési papirt és a maraton nvezési díját mielőbb, de legkésőbb 2015. április 18-ig este 8-ig le kell adni.

A Cracovia Marathon 2015. április 19-én lesz megrendezve Krakkóban.

Még több információért a krakkói maratonról itt olvashatsz.